2013. június 17., hétfő

félig a kulisszák mögül

Élek még, jól vagyok, meg minden, csak alábbhagyott a motivációm a blogírásra. Addig is, amíg újra előmerészkedik, megmutatom a múlt heti beosztásomat, hogy tisztázzak egy-két félreértést. 

A going outside nem az ebédszünet, hanem gyereksétáltatás. A prezentációt egyelőre terveztem, majd 26-án adom elő. Miniprojekt címén valójában még semmit nem alkottam, de jó volna valamit teljesen önállóan szervezni, főnöknéni nagyon szeretne például egy délutáni klubot gyerekeknek. Az advertising is elég prózai, szórólaposztogatást jelent a városban. 
A csehórákkal kapcsolatban meg elég bizonytalan vagyok, körülbelül egy hónapja újraindultak a tanfolyamok (december óta szüneteltek), de a kettes csoport, ahová hivatalosan tartoznék, már túl egyszerű nekem, a hármas meg túl nehéz, úgyhogy kedvenc stratégiámat követve a múlt héten egyiken sem voltam, csak skypeon kérdeztük ki egymást, meg még ami rám ragad.
És már csak bő egy hónapom van. Te jó ég.

2013. május 27., hétfő

gyerekeket nem egyszerű fényképezni


...ez a heti bölcsességem.
Pénteken egyébként egészen kevesen voltak, mert ebben a fantsztikusan nyálkás időben a fél társaság beteg lett. De így sem könnyű fényképezni őket, hogy csak négyen vannak, mert a gép lassú, ők meg mocorognak, és úgyis belelóg valami a képbe. Alább egy tökéletlen gyűjtemény következik.






Bónuszkép: egy utolsó tabló (keep calm and wear a bowtie) Těsínből, ahol a hétvégén szülinapoztunk.


2013. május 16., csütörtök

cseh tablókollekció

Tablók itt is vannak a kirakatokban, viszont mintha egy fokkal kreatívabbak lennének a mieinknél. (Amúgy Klara megsúgta, hogy ők nem is hallottak ilyesmiről Németországban.)

Jól betükröződött a reggeli napsütésben (dolgoznánk ilyenkor, de ma szórólapoztunk), de a szivárvány alatt egész jól látható piros-sárga cuccban az osztályfőnök Hófehérkének öltözve, csábos mosollyal és egy piros almával. A többiek meg a héttörpék helyes kis lámpásokkal meg csákányokkal.

A legfigyelemreméltóbb szerintem a középen, a legalsó sorban macit ölelő csaj, akinek az árnyéka géppisztolyt vagy mit fog. Cuki.

Mérsékelten fantáziadús, magát sminkelő kozmetikus lányosztály (plusz egy fiú).

A felirat és a háttér összhatása mondjuk egészen érdekes, de a képekhez szerintem kirakatfilccel rajzoltak egy üveglapra, a fehér fecnik meg odagombostűzött aranyköpések.

Itt átlagosnak számító, mindenkit valami jellemzővel lefotózós.

És úgy tűnik, a tablózás akkora esemény, hogy a brnoi főpályaudvar előtt hirdetést szentelt nekik a bevásárlóközpont.

2013. május 15., szerda

nem sok semmi

Valami biztosan történt a múlt hét elején is, de a lényeg a majáles volt. Drága cseheknél május 8., a második világháború vége is nemzeti ünnep, így egymás után kétszer volt szabadnapunk a hét közepén. Nem rossz.
A nagyobb népünnepélyek is mintha inkább nyolcadikán lennének, nem úgy, mint a mi elsejei majálisunk, úgyhogy jól elhúztam a kedd esti-szerdai majálesre Olomoucba. Hát kérem, nagyszínpad egy barokk épület százszor száz méteres belső udvara volt, soha jobb fesztiválhelyszínt... még mindig teljesen odavagyok az ilyen autentikus eseményektől. Aztán bevonultunk egy kis klubba is, ami valószínűleg mostantól kinevezek a kedvenc koncerthelyemnek (nem mintha annyi helyen megfordultam volna már, de ezt és aztán most ezt is ott láttam először élőben).
Persze, történnek azóta is a dolgok, bizonyára minden napra esik valami, amiről blogolhatnék, de nem egyszerű begyűjteni. Munka, persze, mert az mindig van. Az egyik kolléganő elment, úgyhogy meg inkább pörgünk, ezért (szerencsére) megint egész sokat vagyok a kölkökkel, emellett töretlenül angolozok is, és néhány apróbb projekt is befigyel.A jövő hétvégén talán végre megrendezzük az angoltanulós hétvégét, amit Klarával kettesben szervezünk, mert mi ügyes és okos önkéntesek vagyunk. Bizony. Aztán még valamilyen filmklubot is nagyon-nagyon összehoznék, mielőtt hazamegyek, ez korábban főnöknéni aggályai miatt elmaradt, de most derült égből közölte, hogy tulajdonképpen nem is kell aggódni a filmes jogdíjak miatt, úgyhogy csináljam. Nem mintha bánnám.
Emellett meg persze fogy az idő, a májusnak úgyis mindjárt vége, és akkor már csak két hónap. Kettő. A legrémesebb, hogy csak most jöttem rá, hogy milyen értékes az itt töltött időm, mert eleinte annyi mással voltam elfoglalva. Ezt a frissen megtalált egyszer élünk-hozzáállást egyébként jó lenne nem itt felejteni.
Viszont szűk egy hónapra megkaparintottam a fényképezőgépünket, úgyhogy szeretném egy időre elárasztani a blogot kétes minőségű képekkel. Ezt leginkább azért tartom közlésre érdemesnek, mert akkor motiváltabbnak érzem magam. (No de hogy teljesülnek be az EVS céljai és hogy lesz belőlem felelős európai polgár, ha képtelen vagyok kifejleszteni magamban a belső motivációt?)
Megyek inkább aludni, a hétvégén már megint megyünk a hegyek közé főzőcskézni meg (valószínűleg) deszkákat rakodni, és erre jó előre rá kell pihenni.

2013. május 5., vasárnap

hercegnők és banyák

...csak hogy meglegyen a kellő kontraszt.

A múlt hétvégén itt járt Stefi és Timi az északi csücsökből, és spontán pikniket csaptunk három pizzával az egyik parkban. És random sárga virágok is nőttek a parkban, így lettünk Zlín és Otrokovice hercegnői... sose növünk fel.


Kedden pedig jöttek a banyák. Nem tudtam kideríteni, hogy honnan ered a szokás, de április utolsó napján valamiféle boszorkányos hagyományt ünnepelnek a jó csehek. Délelőtt az összes óvónéni banyának öltözött, és akadályversenyt szerveztek a gyerekeknek, olyan állomásokkal, mint seprűn repülés és gusztustalan zöld szörp megivása beleáztatott gumicukorral. Persze épp angolom volt, úgyhogy csak lopott képeim vannak.


repülni tanulnak

Hanka fantasztikus nutellás-kukacos muffinjai.

(egyébként két kicsi annyira megijedt a néniktől, hogy elsírták magukat. azt hiszem, akkor, amikor megevett gyerekeket emlegettek.)
Este Fryštákban, az egyik szomszédos kisvárosban búcsúféle is volt, ugyanilyen banyás témával. Akadtak itt is színes löttyök (némi alkohollal), csirkelábak és egyéb indokolatlan tárgyak lógtak a fákról szemmagasságban, és az est fénypontjaként elégették A Banyát egy háromméteres máglyán. Érdekes, hogy itt egyáltalán nem voltak az otthon megszokott giccsárusok, sokkal inkább a kaján volt a hangsúly.

Másnap elmentünk a város legújabb Baťáról elnevezett intézménye megnyitójára. Ezúttal egy hatalmas komplexumról van szó a régi ipari negyedben (két háztömbbel a munkahelyünk mögött), ahová a város összes eddigi múzeumát átköltöztették, és még jónéhány egyéb funkciója is lesz az épületeknek (csak tudnám, mi). És annak ellenére, hogy az ott dolgozó ismerősünk szerint teljes fejetlenség uralkodik a kulisszák mögött (ebből mi annyit észleltünk, hogy néhol a magyarázó feliratokat celluxszal ragasztották fel és a tetőterasz még zárva volt), mi csak két jól összerakott kiállítást láttunk. Az egyik témája természetesen Baťa és Zlín megteremtése, a cipőgyártás folyamatától a gyári munkások egészségügyi ellátásáig mindent feldolgoztak benne, a másik pedig gyakorlatilag a korábbi galéria. Egész délutánt betöltő és alaposan lefárasztó program volt.
Talán sikerül képeket lopnom, amennyiben Klara fotózott, addig is itt a kissé idealizált látványterv.

2013. május 4., szombat

van egy új szobatársam


Ideiglenesen, mert jó arc és igazán nem sok vizet zavar, csak indokolatlanul sok helyre van szüksége. Mondtam neki, hogy ez így nem mehet tovább, mert még a müzlimhez is csak akrobatamutatványok árán férek hozzá. Úgyhogy attól tartok, kénytelen leszek száműzni az alagsorba. Ha meg merem kérdezni a házinénit.
Hosszas huzavona után sikerült egyébként hozzájutnunk a csehtanárnőnk férjének a barátjától, úgyhogy legalább third-hand. De ingyen adták és hibátlanul gurul, ez a lényeg.


Gyanítom, ez a fenti kép külső szemlélő számára nem földöntúli látvány, de nekem a leggyönyörűbb volt, amikor ma először leteszteltem a város környéki bicikliutakat.
Zseniális élmény volt. A bicikliút mintha kissé véletlenszerűen lett volna kiépítve (fogalmam sincs, hogy mi a normális egy bicikliút esetében, de ez hol gyárak közt, hol egy falu főutcáján vezetett, és néha száz méterre megszakadt), de akkor is, körülbelül fél éve nem bicikliztem, és most jöttem rá, hogy mennyire kellett már ez. Kimozdulni a városból, más szemszögből látni a jól ismert tájat, és alaposan kifáradni.
Úgyhogy bízvást mondhatom, hogy szép napok várnak még ránk a kedves Honzával (de lehet, hogy Petr lesz a neve, ezt még meg kell tárgyalnom Klarával, ha visszajött a prágai hosszúhétvégéjéről).

2013. május 1., szerda

tavasz in the city

Jó ideje nem írtam már, leginkább, mert nem volt miről... az elmúlt hetet végül is békésen és sorsomba belenyugodva otthon töltöttem, alaposan meggyógyultam és kipihentem magam, és még arra is rájöttem, hogy ez volt az én nyári szünetem, mert július végéig dolgozni fogok.
Rémesen kevés időm van már hátra, három hónap, és ugyan még mindig mondhatom, hogy ez tulajdonképpen a harmada, már kezd világvége-érzésem lenni. Ami nem is rossz, mert legalább van motivációm tényleg beosztani az időmet (már csak meg kell tanulnom hétköznapi körülmények között is reprodukálni ugyanezt). Csehtanulás ezerrel folytatódik, a munkahelyemen franciát már úgyse fogok tanítani, de még mindig felbukkannak új angolosok, úgyhogy ez is rendben van. És szándékomban áll körbeszaladni az egész környéken meg azokon a csücskökön, amelyekbe még nem jutottam el (néhány kastély meg egy skanzen a közelben, egy túra a dél-morva borvidéken, ami legelőször szerintem decemberben merült fel, és még Plzeňbe is feltétlenül el szeretnék nézni, csak drága a jegy).
De a legmeglepőbb az, hogy a város is tartogat még meglepetéseket, a leggyönyörűbb Baťa-korabeli áruházban rábukkantunk egy hatalmas bioboltra, a háztól öt percre egy tündéri kézműves boltra, meg egy jól eldugott strandra. Egyébként is, a múlt héten minden vezényszóra virágba borult, és az őszi bokáig érő avar után már el is felejtettem, hogy mennyire zöld ez a hely. Tényleg elképesztő.

Ez az utca teljes hosszában, mindkét oldalt ezekkel a rózsaszín fákkal van szegélyezve.  Mit sem sejtve sétál az ember egy alapvetően unalmas utcán, befordul jobbra, és hirtelen nem biztos benne, hogy jól lát.
A végre nyitva hagyható ablak miatt is újabb felfedezéseket tettem: itt vagyunk öt perc buszútra a központtól, és a város két legforgalmasabb sugárútja közötti százméteres sincs sávon teljesen vidéki hangulat uralkodik, fűnyírók berregnek, gyerekek üvöltöznek, nénik üldögélnek műanyag székekben és néha szalonnasütésillat lengedezik.
Ugye, hogy zöld? De attól még a felső úton rendszeresen kamionok és szirénázó mentők húznak el.
Holnap pedig elmesélem a hercegnőket meg a banyákat...